Jászapáti Gróf Széchenyi István

Katolikus Gimnázium weblapja

 

KECSKE KUPA MATEKVERSENYEN JÁRTUNK CEGLÉDEN

2019. november 29.

Gimnáziumunk egy egész busznyi 5-10.évfolyamos tanulója indult ma délután Ceglédre, hogy részt vegyen a hagyományos Kecske kupa elnevezésű matematika verseny 1.fordulóján.

Iskolánk diákjai számos matematika versenyben méretik meg magukat, a ceglédire is évek óta "visszajárunk".

A 3-4 fős csapatok négy, különféle színekkel jelölt állomáson oldottak meg feladatokat, állomásonként nyolcat.

A megoldott feladatokat QR kód segítségével ellenőrizték. Kivetítőn követhették nyomon, mely csapatnak hány pontja van.

A fotókon is látszik, hogy ez egy igen jó hangulatú matek verseny volt, s a matematika tanulása, a matematika világában való elmerülés lehet vidám, sőt szórakoztató!

A ma délutáni verseny eredményéről később kapunk tájékoztatást.

Köszönjük szépen a matematika szaktanárok felkészítő és szervező munkáját, valamint Szilák Sára 10.b-s tanulónak a beszámoló elkészítésében és a fotózásban nyújtott segítségét!

További sikeres versenyzést mindenkinek!

Cimkék: