Jászapáti Gróf Széchenyi István

Katolikus Gimnázium weblapja

 

Felhívás

Kedves Látogató! A gimnázium új honlapja a következő linken érhető el:

https://szechenyi-jpti.edu.hu/
 

Cimkék:

Figyelem!! Változás!

Kedves Látogató!

Fenntartónk döntése értelmében 2021. szeptember 1-től az intézmény szétvált.

A gimnázium elérhetősége: 0657/540-960

A szakképző intézmény elérhetősége: 0657/540-260

Cimkék:

Gyászjelentés

Cimkék:

Búcsúzunk

Fejér Sándorné, Mária néni 1963-tól dolgozott a gimnáziumban magyar-történelem szakos tanárként 1991-ig, nyugdíjazásáig.
Göncző József 1984 és 1989 között az intézmény testnevelő tanára volt.
Az elmúlt időszakban sajnos két nyugdíjas kollégánk is elhunyt. Fájdalmas és szomorú a halál ténye, ugyanakkor az emberi élet velejárója: születünk és meghalunk. Sok, szívünkhöz kedves, közelálló kollégát veszítettünk már el, akikkel hosszabb-rövidebb ideig dolgoztunk együtt. Az emlékeinkben azonban megőrizzük őket. És nemcsak mi, hanem az a sok száz tanítvány, aki jó szívvel emlékezik rájuk. Arra a tudásra, emberi értékre, kitartásra, példára, amit ők közvetítettek munkájukkal. Azzal a munkával, amivel generációkat neveltek fel ennek az országnak, így adva tisztességes, megbecsült szakembereket, családapákat szűkebb környezetüknek.
Nyugodjanak békében! Emléküket megőrizzük!

Cimkék:

Javítóvizsgák a gimnáziumban

Írásbeli javítóvizsgák: 2021. augusztus 25. (szerda)





Tantárgy Helye: Kezdete: Időtartam:
Matematika 4. terem 9:00 60perc
Biológia 4. terem 10:00 45 perc

 

Szóbeli  javítóvizsgák: 2020. augusztus 27. (péntek)







Tantárgy Helye: Kezdete:  
Matematika 10. terem 9:00 Csak akkor szóbeli, ha az írásbeli nem érte el a 25 %-ot.
Biológia 10. terem 9:00 Csak akkor szóbeli, ha az írásbeli nem érte el a 35 %-ot.

Cimkék:

Nyári igazgatói ügyelet 8:00-14:00-ig a következő időpontokban:

2021.07.07. Farkasné Besenyei Mária

2021.07.14. Gréczi László

2021.07.21. Farkasné Besenyei Mária

2021.07.28. Gréczi László

2021.08.04. Gréczi László

2021.08.11. Farkasné Besenyei Mária

2021.08.18. Farkasné Besenyei Mária

 

Tisztelettel:

Farkasné Besenyei Mária

intézményvezető

Cimkék:

A 12.B ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNY OSZTÁSA ÉS BALLAGÁSA

Június 21-én délután búcsút vettünk a 12.b immáron "beérett és megérett" fiataljaitól is.

Cimkék:

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK...!

A 2020/21-es tanév nyelvvizsgái

Gimnáziumunk nagy előnye, hogy a kellő szorgalommal és kitartással felvértezett tanulók akár órakereteken belül, költséges külön órák nélkül is fel tudnak készülni a nyelvvizsgára.

9.ny

  • Balogh Ivett angol komplex középfok
  • Csibrány Gergely angol komplex középfok
  • Szabó Milán angol szóbeli középfok

10.a

  • Szabari Milán angol komplex középfok

10.b

  • Borbáth Lili angol írásbeli középfok
  • Kovács Anna angol szóbeli középfok
  • Kovács Dorina angol szóbeli középfok
  • Mihályi Teréz Benedikta angol szóbeli középfok
  • Széman Viktor angol komplex középfok

11.b

  • Balog János Bence angol komplex középfok
  • Sárközi Kitti angol szóbeli középfok

12.a

  • Rácz Dávid angol komplex középfok
  • Zevegyi Róbert angol komplex középfok
  • Deli Nóra német komplex középfok
  • Lotz Kristóf német komplex középfok
  • Szász Tünde német komplex középfok

12.b

  • Terjéki Dzsenifer angol komplex középfok

Szívből gratulálunk valamennyi diákunknak és a  felkészítő pedagógusoknak! Gratulálunk azon diákjainknak, végzőseinknek is, akik az előző tanévekben szereztek sikeres angol és/vagy német nyelvvizsga bizonyítványt!

Cimkék:

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK...!

A 2020/21-es tanév díjazottjai (5-11.évfolyam)

Szalkári Rózsa-emlékdíj:

  • Nagy Eszter Hanna 8.a (művészeti tevékenység, rajzversenyek)

Dr.Kalmár Pálné-emlékdíj:

  • Zagyi Erzsébet 7.a (kiemelkedő sportteljesítmény)
  • Mihályi Teréz Benedikta 10.b (magyar nyelv és irodalom terén elért eredményei)

Dr.Ballmann Mónika által alapított díj+ajándékcsomag:

  • Szabari Milán 10.a (kiemelkedő természettudományos eredményéért, Irinyi János Kémia verseny országos döntőjében való sikeres szerepléséért)

Felkészítő tanára: Szabóné Nagy Enikő tanárnő

Cimkék:

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK...!

A 2020/21-es tanév díjazottjai (végzősök)

Pongó Ferenc emlékdíj:

  • Berki Katinka 12.a
  • Szász Tünde 12.a
  • Tősér Levente 12.a
  • Czakó Noémi 12.b
  • Suhaj Lilla Vivien 12.b

Dr. Szekeres Imre-díj:

  • Bódi Zsófia 12.a

Járvás István-díj:

  • Terjéki Dzsenifer 12.b

Mihály Béla művészeti-díj:

  • Mihályi Zsófia 12.b

Kiemelt Baráti Kör ösztöndíj:

  • Kóczián Viktória 12.a
  • Herendi Noémi 12.b

Morus Szent Tamás-díj oklevél:

  • Kocsis Réka Veronika 12.a
  • Mihályi Zsófia 12.b

Jutalomkönyvek:

12.a és b.osztály:

  • Deli Nóra és Báthor Diána lelkiismeretes közösségi munkájáért
  • Kocsis Réka Veronika az énekkarban végzett közéleti munkájáért
  • Süveges Gábor kiemelkedő emelt informatika és 100 százalékos középszintű matematika érettségijéért
  • Tajti Liliána kiemelkedő emelt angol érettségijéért
  • Erdős Karolina Amarillisz közösségi munkájáért

Szívből gratulálunk mindenkinek, és további szép sikereket kívánunk!

Cimkék:

Oldalak

Subscribe to Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium RSS